Eredeti gyûjtés
Kis Ferkó fejfája
Itt nyugszik a Kis Ferkó
Fejbe rúgta egy vad pejkó.
Nem volt se gazda, se huszár,
Csak egy gondatlan nagy szamár!
Ideges ló vaspatkója
Lett élete kioltója.
Igaz neve Jani volt
- Hihetsz eme szónak -
Csak a rím kedvéért
Írtuk azt Ferkónak !
Az elõd megsiratása
" Mért kellett meghalnod ?"
Szívem ezt zokogja,
" Mért kellett meghalnod ?"
Eget ostromolja.
" Mért kellett meghalnod ?"
- A kérdés nem fura -
Te voltál asszonyom
Elsõ hites ura...
Egy víg özvegy
Itt nyugszik a feleségem!
Jó már néki - hát még nékem!
A szesztestvér fejfájára
Üvegbõl mért ittál szomjas Pál barátom ?
Nem kéne nyugodni temetõi páston.
Ám a dugót is lenyelni akartad,
Amely beléd csúszva elzárta torkodat.
Borban megfulladni, ez nagyon szép halál,
De a dugójában ? szánalomra talál...
Ki fog velünk eztán kupákat rendelni ?
Kupákat kiinni, korcsmárost fizetni ?
Mivel másvilágon bort már nem ihatol,
Megisszuk helyetted kedves Pali sógor !
Elek Barátom halotti búcsúztatója
Kedves jó Barátom egyetlen Elek!
Téged mindig szívbõl szerett-elek.
Sok-sok bajtól meg is védhett-elek,
Száz csapástól mentesíthett-elek.
De szánom és bánom, megnõsített-elek:
Erre nincsen mentség, amíg csak leh-elek
Minden hiába ! kedves és jó Elek,
Te már nem kérdezel és én nem fel-elek.
Most már utoljára meg kell, hogy nézz-elek:
Szemfedõd emelve megtekinthess-elek
Ne félj! nem sokára hozzád menet-elek,
Lelkemet egekbe fújják égi sz-elek.
Téged és mindenkit ott majd megöl-elek.
Nyarakká válnak majd fent az égi t-elek.
Földi létrõl Veled vígan csevet-elek,
Addig is nyugodjál békében Elek !
Vigyázz arra, hogy mit kívánsz másnak...
A tanító bácsi megfázott és folyton tüsszög. Az osztály minden tüsszentésnél harsányan kiált: „Egészségére“. Megkéri az osztályt, hogy míg túl nem lesz a megfázáson, addig hagyjanak fel a szokásos jókívánság kinyilvánításával.
Pistike, aki aznap hiányzott, nem tud errõl a kérésrõl. Másnap, amikor a tanító bácsi elõször tüsszent, az osztály hallgat, de Pistike torkaszakadtából üvölti :
„Dögölj meg!“
A következõ vers is azt mondja el, hogy mennyi minden rejtõzködhet egy kívánság mögött:
Tölgyfa Pártos Jenõ verse
Römizik a kávéházban Kovács és a Svarc.
Kovács minden partit megnyer, s ezért áll a harc.
„Hamisjátékos vagy“ ordít Svarc mint egy sakál.
Mert a dzsókert ismered a hátlapjáról már.
Gazember vagy, s nem tudom mit mondjak még...
Csak azt kívánom Néked, hogy egy t ö l g y f a l é g y“.
Azt kívánod tölgyfa legyek? Svarc az Istenért...
De legalább magyarázd meg azt is, hogy m i é r t ? “
„Fent állsz a dombtetõn esõben-szélben
Tikkasztó melegben, zimankós télben.
Bogáncsok ágai utánad nyúlnak,
S elõl is, hátul is szúrnak és szúrnak.
Hiába szorítod a kezed ökölbe,
Lábaid gyökeret vertek a földbe,
S helyedrõl nem tudsz egy lépést sem tenni...
De ez még mind semmi... hohó! ez még mind semmi...
Turisták jönnek, meglátogatnak,
S mielõtt távoznak bicskát ragadnak.
Testednek feltûnõ helyét kinézik,
S monogramjukat a hasadba vésik.
Kutyusok jönnek, körülszagolnak,
Megöntözgetnek, majd tovább loholnak.
Cövekként állsz ott és nem tudsz mit tenni...
De ez még mind semmi... hohó! ez még mind semmi...
Favágók jönnek, a kezükben balta,
S ütik a bokádat jobbra és balra.
Legurulsz a dombról, mert ledöntik a tested,
S lent vár egy telep hol munkába vesznek.
Fecnikbe húzzák le a háncsot rólad.
Majd egy hatalmas gõzfûrész élére tolnak.
Hasábra vágnak - ez így szokott lenni - ,
De ez még mind semmi... hohó! ez még mind semmi...
Egy forró vízzel teli rézüstbe dugnak,
És ronggyal keverve pépessé gyúrnak.
Megpuhulsz, mert fõznek - ez történik veled -
Majd egy sajtolóban kinyomják a beled.
Újságpapír leszel, betût rád nyomtatnak,
S kávéházban kiolvasva a sarokba dobnak...
Senki sem fog akkor majd a kezébe venni...
De ez még mind semmi... hohó! ez még mind semmi...
Egy nénike jön este ollóval, naggyal,
S egyforma nagyságú papírrá vagdal.
Félrevisz téged, s magadra hagyva,
Árván lógsz ottan egy szegre akasztva.
De ez még mind semmi... most jön a te véged!
Mert elsõnek én szakítalak le téged.
Ez az a perc, melyet remegve várok:
Ezért légy tölgyfa és fogjon az átok!!!“
Egy „kedves“ felköszöntõ, amit énekelni is szoktunk:
(a Lohengrin-nászinduló elsõ 2 sorának dallamára)
Kösd fel magad, kösd fel magad,
Kösd fel magadra vitézi kardodat!
Hogy meggebedj, hogy meggebedj,
Hogy meggebedjenek ellenségeid!
Fejed borítsa kosz, fejed borítsa kosz,
Fejed borítsa koszorú, s füzér!
És nyáron kutya légy, és nyáron kutya légy,
És nyáron kutya légy ne csípjen meg!
Rettentõ marha vagy, rettentõ marha vagy,
Rettentõ marha, vagy.bivaly ne lökjön fel!
Szakadjon rád az ég, szakadjon rád az ég,
Szakadjon rád az égnek minden áldása!
Egy magyar, aki 1918 elõtt még a k.u.k-hadseregben (közösben) szolgált, így vélekedett:
Bolond nyelv a német:
A németnek rossz (Roß) meg ferde (Pferd) a lova,
Víz (Wiese) a rétje, haj (Heu) a szénája.
Ha ég a háza, víz helyett fájért (Feuer) kiabál,
És ha meghal, akkor meg tót (tot) lesz belõle...
Mi magyarok „reménytelen“ eset vagyunk?
Jókai írta az „Egy magyar nábob“ c. regényében: Minden népre jellemzõ a pénz meg-szerzésére használt kifejezés, az ige.
Az angol cselekvõ: „I make money“ = csinálom a pénzt.
A német : „Ich verdiene das Geld“ = megszolgálom a pénzt, aholis a hangsúly a szolgálaton van.
A francia „nyeri“ a pénzt = „gagnec“. Szó sincs munká-ról, de kifejezi a reményt, hogy majd csak jön talán vala-mi.
A magyar csak „keresi“ a pénzt, s még reménye sincs, hogy esetleg meg is találja...
