Elözö oldalTartalomjegyzékKövetkezö oldal

Szívleljük meg Jókai Mór gondolatát

„Minden nemzet addig él, amíg küldetését betölti; Ha azon túlmegy, elmúlik, s ha új küldetést talál, új alakban támad fel.“

Elõtámad, senki sem tudja honnan, Ázsiából-e vagy a volgavidéki Észak-Európából, egy nép, s helyet foglal Európának olyan országában, amelynek népzagyvalékát sem Róma, sem Attila, sem Nagy Károly hatalma nem bírta összetartó, állandó biro-dalommá alakítani.

Ki vezette e népet ide?

Ki adta neki a súlyos megintést a Lech mezõn, hogy el ne vesztegesse magát, mint elõdei, a hunok, az avarok, hanem maradjon otthon földet és emberszívet mûvelni, országot alkotni? Csapásnak látszott? Megmentõ intés volt.

Ki adott világot lelkének, amikor két vallás között kellett választania, ne annál állapodjék meg, amely õt az ortodox-kelet felé vonja; hanem amely a Nyugattal egyesíti? Nem dogma itt a kérdés, hanem a cyrillbetû, ezek a rabszolgaság láncszemei, amikkel a moszkvai egyedúr minden népet, amely felvette, magához kötöz.

Megkaptuk az intést a mohi pusztán, megkaptuk a Csele pataknál. A nemzet halála látszott az lenni. Csak tisztító tüze volt.“

Ide illik: Tanács divatos költõknek

Arany János „Vojtina levelei öccséhez“, részlet

Mi Sík Sándorral, a papköltõvel, együtt mondjuk ma is :

Volt 56-os „Miatyánk“ is...

Elözö oldalOldal elejeTartalomjegyzékKövetkezö oldal